BALLA GYÖNGYI és CSILLÉRY ORSOLYA KATALIN munkái elé

A képírás és hímzés imádság – ahogy a régiek tartották. Papírra, fára vagy viseletre írt jelek: vonal és öltés, ami a földbe vetett maghoz hasonló, csak lelkünkben kel ki, elevenedik meg.

Találkozásunk Gyöngyivel nem véletlen: a magyar népi műveltség formakincse ihleti mindkettőnk alkotómunkáját. Ez a kiapadhatatlan forrás, amelynek éltetésében bárki elhivatottsága szerint részt vehet, táplálja és tájolja a lelket és a szellemet.

A kisgyermek szívével még érti a mindenség modelljét rajzoló mintákat, eredendően fogékony a magyar népmesék szimbolikus nyelvezetére. A mesék mellé kerülő képeknek ezért nem csupán ábrázolniuk kell, hanem megidézni is azok teremtő erejét. A látott kép és a felöltött viselet befolyásolja gondolkodásunkat. Hogy milyen irányba – rajtunk, művészeken múlik: a mi felelősségünk mit hangsúlyozunk, mit tárunk a néző szeme elé. A befogadónak pedig megadatik a lehetőség, hogy ráébredhessen a magyar népi kultúra üzenetére.

Művészi hitvallásunk lényege az elejtett fonal felvételével az ősi műveltség közvetítőjévé válni, s a jelképekbe sűrített gondolatok hatalmas erejét kihasználva az embert a Mindenhatóval összeölteni.