Kiskoromban apukám egy ideig Rómában dolgozott. Ebben a városban olyan impulzusok értek, amelyek táplálták bennem a képzőművészet iránti érdeklődést. Nem tudom, mikor kezdtem rajzolni, de emlékszem az érzésre egy darab üres papír előtt ülve, hogy valami nagyon szép dolgot szeretnék csinálni. Mindíg vonzódtam a jelszerű megfogalmazáshoz – bár ez gyermekkönyv-illusztrációimon nem annyira látszik – a néhány vonallal kifejezett formák gyerekként is ámulatba ejtettek. Talán ez az egyik ok, ami miatt inkább a grafika és nem festő szakra jelentkeztem később a Képzőművészeti Egyetemre.
Más szempontból, a középiskolás koromban Olaszországban látott művészkönyv-kultúra is befolyásolta ezt a döntést. Az egyedi könyvek készítésében azért láttam többletlehetőséget, mert egy ilyen kézzel készült könyv lapozgatásakor – akárcsak egy kiállítás során – a nézők részeseivé válhatnak a művész által felvázolt útnak. Később, amikor Velencében tanulhattam egy grafikai intézetben, rájöttem, hogy a festői látásmód is mennyire beleoltható a grafika fogalmába, és fordítva. A vonal lehetőségeiről sokat tudtam, de éreztem, hogy a színek terén még elég ingoványos számomra a talaj. Bellini és Tiziano városában a színek és fények tanulmányozása szinte kötelező volt. A kérdéshez visszatérve úgy gondolom, hogy ha valami közlendőm van, ehhez a tartalomhoz kell megtalálni a megfelelő kifejezésmódot – legyen rajz, festmény vagy bármi – és nem fordítva.